Házi Egér

A házi egér vagy laboratóriumi egér (Mus musculus) a biológia és az orvostudomány igen fontos modellszervezete. Úgy tartják, hogy ez a második legnagyobb egyedszámú emlősfaj, a Homo sapiens után. Mindig az emberekhez közel lakik, akikkel kommenzalista, azaz asztalközösségi kapcsolatot tart fenn. Ezt az emlőst használják leggyakrabban a laboratóriumi kísérletekben is és rengeteg különböző transzgenikus fajtája
létezik, melyeken emberi genetikai betegségeket modelleznek. Gerinces állat, elsősorban növényevő (magfélék), rendkívül szapora, 6 hetenként 8-10 utódot képes világra hozni egy egérpár. A házi egér gyakorlatilag Északnyugat-Afrika, Spanyolország és Kelet-Ázsia sztyeppjeiről és félsivatagaiból származik. A lakóházak közvetlen közelében mindenütt megtalálható. Az Arktisz és az Antarktisz területén, valamint néhány esőerdő borította területen ahol emberek sem laknak - a házi egér nem telepedett meg. A szabadban bozótosokban, gabonatáblákon és dűnék között él. Mindenütt rendületlenül szaporodik. Magyarországon is közönséges. Mint valaha a pusztákon élő állatnak, nedvességre alig van szüksége, és szinte mindenütt talál megfelelő búvóhelyet. A házi egér fej-törzs-hossza 7-10 centiméter, a farok rövidebb a törzsnél, testtömege körülbelül 30 gramm. Szőrzete meleget és védelmet nyújt, a szaga dohos, egérszagú. Színe a sárgásbarnától a szürkésfeketéig terjedhet. A kolónia tagjai kölcsönösen tisztogatják egymás bundáját. A házi egér olyan jól alkalmazkodott az emberi környezethez, hogy hideg körülmények között különösen hosszú szőrzetet növeszt; így képes akár egy hűtőház fagyos helyiségében is utódokat nevelni (−7 Celsius-fok). A látása nagyon gyenge; az egér csak közvetlen közelről ismeri fel a tárgyakat. A szaglása kifinomult; a táplálék, illetve más egerek nyomára vezeti az állatot. A hallása is fejlett; az egér érzékeli a 100 kHz-es hangokat is (80 kHz-cel többet, mint az ember). Amikor egymással kommunikálnak vagy elveszett kölykeiket keresik, magas hangon cincognak. Több, földrajzilag elkülönült alfaja ismert, amelyek jól alkalmazkodtak a helyi adottságokhoz, megkülönböztető bélyegeik genetikailag is rögzültek.


Szerintem nagyon aranyosak ezek az állatok.





Forrás:http://images04.olx.hu/ui/18/36/63/1329682533_319233363_1-Fotok--Japan-Tancolo-Eger.jpg



Forrás:http://m.cdn.blog.hu/fu/fugynok/image/hazi_eger_MG_3015.jpg

Alaszkai fehér farkas

Az alaszkai fehér farkas (Canis lupus tundrarum), a szürke farkas (Canis lupus) alfaja.
Természetes élőhelye az alaszkai tundrák.
Annak ellenére, hogy kevés európai állatkert tart alaszkai fehér farkasokat, Magyarország állatkertjeiben elterjedt alfajnak számít. Éppen ritkasága okozza a problémát, hiszen nagyfokú a rokonság a magyarországi egyedek között. Ajánlatos lenne idegen vérvonalú egyedekkel frissíteni az állományt, hogy ne tűnjön el ez a gyönyörű farkasalfaj a magyarországi, illetve európai állatkertből.
Testhossza átlag 130–160 centiméter,farkhossza 40-50 centiméter,testtömege a hímnek 20–80 kilogramm, a nőstény pedig 18–55 kilogramm. Jellegzetes teljesen fehér színű bundája. Az egyik legnagyobb farkas alfaj.

testhossza 100-150 centiméter (farok nélkül)

magassága 56-80 centiméter (a nőstények kisebbek)

a hím tömege 20-80 kg, a nőstényé 18-55 kg

ivaréretté válás a hímeknél 3 éves, a nősténynél 2 éves korban

alkalmanként 4-5 kölyök az alomban

vemhesség időtartama 61-63 nap

átlagéletkoruk 12-17 év

 

A kisebb állatoktól, a nagyvadakig mindent elfogyaszt, néha növényi eledelt is eszik. Szigorú sorrendű falkákban él és vadászik.

A szaporodás az alfa pár kizárólagos joga, a felnevelésben a csapat többi tagja is részt vesz.

 Forrás:http://pctrs.network.hu/picture/4/2/_/viragot_szagolo_feher_farkas_402769_77827.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

sarki róka

A sarki róka (Alopex lagopus) az Északi-sarkvidék szép fehér, a hóban kiváló rejtőszínű bundájáról ismert ragadozója a kutyafélék (Canidae) családjából. Egyes rendszertanok szerint nemének egyetlen faja; mások a Vulpes, illetve a Canis nembe sorolják.
A sarki rókák meglehetősen kis termetű állatok: magasságuk 25–30 centiméteres, testhosszuk pedig átlagosan 55–70 centiméter hosszú, amihez kb. 30 centiméteres farok kapcsolódik; testtömegük 2,5–8 kilogramm között mozog.
Füleik a hőleadás csökkentése érdekében meglehetősen kicsik, és egész testüket dús szőrzet borítja. Még talpuk is szőrös, innen ered a faj tudományos neve (lagopus = nyúllábú).
A sarki rókát tömött bunda borítja, melyet évente kétszer vált. Két természetes színváltozat ismert, a „fehér” és a „kék”. A „fehér” változat a domináns, a vadon élő állomány 99%-a telente hófehér, nyaranta viszont világosszürkés barna, a hasi tájékon fehéresszürkébe hajlóan. Az elsősorban szigeteken elterjedt „kék” árnyalatú egyedek telente ezüstös szürkéskék, nyaranta csokoládébarna szőrzettel rendelkeznek.A sarki rókák alapvetően más állatokra vadásznak, táplálékuk zömét lemmingek teszik ki. Előfordulási területük kiterjedése és példányszámuk is nagyban függ a rendelkezésre álló rágcsálók mennyiségétől. A lemmingek mellett sarki nyulakat, madarakat és tojásaikat, illetve dögöket – többek között az alkalomadtán rá is vadászó jegesmedve táplálkozásának maradékait – fogyaszt. Március-áprilisban a gyűrűs fókák hóba vájt gödrökben hagyott borjaira is vadászik.
A sarki róka monogám, a párok rendszerint együtt maradnak a március-áprilisi párzási időszakon kívül is. A vemhesség 49-56 napig tart, ez követően egy szülők által hóba ásott vagy sziklamélyedésben kialakított üregben jön világra a 6-12 vak, 50-150 grammos tömegű kölyök. A kicsinyek felnevelésében mindkét szülő részt vesz. A szoptatás mintegy egy hónapig tart, a kölykök 2-3 hónaposan válnak önállóvá.
Amennyiben a táplálékmennyiség biztosított, az utódok sok esetben szüleikkel maradnak a következő évben, hogy segítsenek felnevelni a következő almot. Ilyen esetekben kiterjedt, komplex járatrendszerek jöhetnek létre.
A faj az ivarérettséget egyéves korára éri el. Életkora rendszerint nem haladja meg a tíz évet.
Az emberiség érdeklődését régen felkeltette a gyönyörű, tömött sarkiróka-bunda, ezért a fajt mindig is intenzíven vadászták. A 19. századtól kezdve telepeken is tenyésztik őket, melyek az eredeti élőhely közelében, az északi területeken vannak, mert délebbre romlik a bunda minősége. Egyes területeken (elsősorban Izlandon) a farmerek vadásszák, mert károkat okoz a juhállományban.
Az állatvédő szervezetek tiltakozása ellenére a szőrméért folyó rókatenyésztés a mai napig virágzik, de a faj vadonbeli állományait immár sok helyütt törvény védi. Az elszigetelt területeken élő állatok a híradások szerint rendkívül kíváncsiak, gyakran a kutatók közvetlen közelébe merészkednek. Állatkertekben gyakori, rendszerint szaporodik is.

 
 Forráa:http://www.legszebbkepek.com/kepek/feher-sarki-roka-a-havon-kep.jpg


 

 Forrás:http://aztadom.co/wp-content/uploads/2013/05/sarki-roka.jpg


 
 Forrás:http://allatvedok.freewb.hu/feltolt/galeria/m_20110227172908_sarkiroka.jpg

veréb

A veréb egy nagyon kedves aranyos kismadár. A méret kb. egy ökölnyi. A színe barna és fekete csíkok, a hasa pedig fehér színű.





Forrás:http://enfo.agt.bme.hu/drupal/sites/default/files/imagecache/preview/Mezei%20ver%C3%A9b.jpg

pingvin

A pingvinfélék (Spheniscidae) amadarak osztályába sorolt pingvinalakúak (Sphenisciformes) rendjének egyetlen családja 17 fajta.

Törzsfejlődésük már nagyon régen különvált a madarak többi rendjéétől; az első pingvinfélék maradványai a harmadkorból kerültek elő; egy nemük (az Anthropornis) közel emberméretű volt. Szinte kizárólag a Föld déli féltekéjén élnek, Többnyire Dél-amerika mérsékelt égövi partvidékén és a környező szigeteken. Két fajuk az Antarktisz partvidékén telepedett meg. A hideg tengeráramlatokkal jóval északabbra is eljutnak: több fajuk a szubtrópusokon, sőt, egy az Egyenlítő vidékén honos.

A pingvinek különös testalkatú madarak. A legnagyobb pingvinféle 115 cm, a legkisebb csak 40 cm magas. Mivel sarló alakú, hegyes szárnyukat a repüléshez hasonló módon használják, mellcsonti tarajuk nem korcsosodott el úgy, mint például a futómadaraké: a tarajon és a széles lapockán hatalmas izmok tapadnak. Szárnyuk jobban hasonlít a halak vagy a delfinek uszonyára, mint más madarak szárnyára: a durva,lapos evezőfelülethez a rövid és széles szárnycsontok adnak vázat. Négyujjú, rövid, durva úszóhártyás lábuk annyira hátul van, hogy a szárazon csaknem egyenesen állnak. Nincs térdük, ezért nem tudnak ülni. Mivel nem tudnak ülni, állva, a farkukra támaszkodva pihennek – éppen ezért farktollaik merevek, mint a harkály hasonló funkciót ellátó farktollai. Rövid farkuk általában 32 tollú.
Csőrük egyenes, oldalt összenyomott.
Orsó alakú testük a szárazon nehézkes, viszont a víz alatt rendkívül áramvonalas. A közegellenállás csökkentését szolgálják rövid, lapos, testük teljes felületén növő tollaik is. Ez a tollazat a hőt rosszul szigeteli, ezért a pingvinek bőre alatt vastag zsírréteg van. A tollak a zsírréteg alól erednek. Szárnyukon nem nőnek evezőtollak.
Hasuk fehér, hátuk fekete.
Csontjaikban a velő olajos.
Minden más madárnál jobban alkalmazkodtak a vízi életmódhoz. Idejük java részét a vízben töltik, ahol halakat, tintahalakat és rákokat (krillt) fognak maguknak, esetenként 20 m-nél is mélyebbre merülve. Szárnyuk csak a vízben evezésre alkalmas, repülni nem tudnak vele. Másodpercenként kettőt-hármat is csapva a víz alatt hajtják magukat előre, mintha ott repülnének – a leggyorsabban úszó pingvinek sebessége eléri a 36 km/h-t. Eközben az e célokra átalakult lábukkal kormányoznak, illetve fékeznek. Úszásuk leginkább a delfinfélékéhez hasonlít, és azokhoz hasonlóan időnként ki is szökkennek a vízből. A sziklaugró pingvin, amely éppen e szokásáról kapta a nevét, akár 1,5 m magas parti sziklákra is ki tud így ugrani.
A szárazföldön kiegyenesedett testtartással, totyogva, de meglehetősen gyorsan haladnak. A törmeléklejtőkön akár 300 m magasra is felkapaszkodhatnak. Jeges felszíneken hasra fekszenek, és magukat a szárnyukkal hajtva csúsznak.
Annak érdekében, hogy vedléskor a kihulló tollak helyén maradó lukak ne rontsák hőszigetelésüket, az új tollak előbb kezdenek el nőni, és valósággal kitolják maguk elől a régieket. A tollváltás ideje néhány hét, és a madár számára igen megerőltető.
Szárnyukat nem tudják se teljesen kinyújtani, se teljesen összehajtani.
Sajátos színösszeállításuk a vízben jól álcázza őket: alulról a halak a víz felszínéhez hasonlónak látják fehér hasukat, fekete hátuk pedig a tengerfenék színébe olvad be, így a felettük úszó ragadozók (pl. a leopárdfóka) kevésbé veszik észre őket.
A szaporodási időszakban a költőhely és a tenger között ingáznak. Egyébként a tengereken töltik szabad idejüket, szigeteken (esetleg jégtáblákon) pihennek meg.
Telepesen fészkelő madarak; a fészekszomszédok tollazatuk apró sajátosságairól felismerik egymást. Ezt több fajnál a fejen növő dísztollak is elősegítik. Többségük (a király- és a császárpingvin kivételével) kettő, legfeljebb három tojást rak. Kicsinyeik pelyhesek és fészeklakók. Fészkeiket meglehetősen szegényesen, növényekkel bélelik ki.
A szárazföldön természetes ellenségük alig akad, csak a halfarkasok, a tokoscsőrű madarak és az óriás viharmadarak fosztják ki időnként fészkeiket. A vízben fő ellenségeik a fókák (különösen a leopárdfóka) és a fogascetek.

  Forrás:http://www.kepeslap.com/images/21076/pingvin.jpg


Forrás:http://gree18.uw.hu/pingvin_love.jpg
 
Forrás:http://www.kepeslap.com/images/25139/1199721466.jpg

 

tigris

A tigris (Panthera tigris) a ragadozók rendjébe és a macskafélék családjába tartozó faj. Valamennyi alfaja veszélyeztetett. A tigris a legnagyobb ma élő macskaféle, méretben csak a jégkorszaki barlangi oroszlán múlta felül. A tigrisek méretei és egyéb jellemzői alfajonként változóak. A vadon élő hím tigrisek 100 és 306 kg közötti tömegűek, hosszuk a farokkal együtt 220–330 cm (a farok hossza 60–100 cm). Nemi kétalakúság figyelhető meg, a nőstény tigrisek jóval kisebbek, 85–167 kg-ot érhetnek el, hosszuk 230–275 cm. A legkisebb alfaj a szumátrai tigris, a legnagyobb a szibériai tigris és a bengáli tigris.

Elterjedése

A tigris korábban a Közel-Kelettől a Távol-Keletig Ázsia jelentős részén előfordult. Mára szabadon csak Kínában, Tibetben,Szibériában, Mongóliában, Malajziában, Thaiföldön, Nepálban és Indiában lelhető fel.

Élőhelye igen változatos, a trópusi esőerdőkben, a száraz erdőkben, a mangrove mocsarakban és a magas füvű területeken egyaránt megtalálható. A legtöbb tigris erdőkben, illetve füves területeken lakik, amihez bundájuk mintázata is alkalmazkodott. Bár első látásra kirívónak tűnik a fekete csíkozás narancssárga alapon, de a száraz, narancssárgás árnyalatú fűben nagyon jól el tud rejtőzni.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alfajtól függően a tigris testmérete igen eltérő lehet. A legkisebb alfaj, a szumátrai tigris (Panthera tigris sumatrae) testtömege átlagosan 90–110 kg, míg a legnagyobb termetű alfaj, a szibériai tigris (Panthera tigris altaica) testtömege akár a 300 kg-ot is meghaladhatja. A hímek rendszerint nagyobbak, mint a nőstények. Testhossza a 2 métert eléri és akár 3 méternél nagyobb is lehet. Ezzel a tigris a legnagyobb élő macskaféle. Sárgásbarna illetve vörösesbarna alapszínű szőrzetét jellegzetes fekete vagy sötétbarna csíkozás díszíti, míg torka, hasoldala és a végtagok belső oldala világosabb, általában fehér színű. Hosszú farka szintén sárgásbarna vagy vörösesbarna alapszínű, melyen sötét gyűrűzet látható. Az arcán látható bajusz a tájékozódásban segíti. Szintén a tigris jellegzetessége a fülkagyló hátoldalán lévő fehér folt, melynek az egyedek közötti vizuális kommunikációban lehet szerepe.

Életmódja

A tigrisek magányos állatok, hosszabb ideig csak a nőstény és utódai élnek együtt. Bár egész nap aktívak lehetnek, főleg alkonyat után és éjszaka vadásznak. A legtöbb macskafélétől eltérően a tigris szereti a vizet, jól és kitartóan tud úszni. A nagymacskák közül csak a jaguár és a tigris számítanak jó úszónak, a tigriseket gyakran látni, amint tavakban és folyókban úsznak.

Visszahúzható karmainak és erős lábainak segítségével kiválóan mászik fára, és akár 8–10 méteres ugrásokra is képes. A hímek és a nőstények egyaránt saját territóriumot birtokolnak, a hímeké többszöröse lehet a nőstényekének, és egy hím területe több nőstényét is átfedheti. Területük határát állandóan jelölik a jellegzetes tereptárgyakra spriccelt vizeletükkel, valamint karmolásnyomokkal. Nincs természetes ellenségük, egyedül az ember jelent számukra veszélyt, míg a kölyköket kifejlett fajtársaik ölhetik meg.

A tigris fő táplálékát a nagy testű patások képezik, szarvasok, antilopok, vaddisznók, bivalyok, de akár a fiatal elefántot vagyorrszarvút, sőt alkalmanként medvéket, leopárdokat és krokodilokat is zsákmányolhat. Emellett azonban a kis testű fajok, mint például madarak, rágcsálók, békák és halak számára is veszélyt jelent, de a dögöt sem veti meg. Általában nem eszik minden nap, egy-egy sikeres vadászat után azonban egyszerre akár 40 kg húst is elfogyaszt. A kisebb zsákmányállatokat a tarkóra mért harapással öli meg, míg a nagyobb testű prédának a torkát harapja át, így fojtva meg áldozatát. Átlagosan 10–20 vadászatából mindössze egyszer jár sikerrel.

Nem nevezhető tipikus éjszakai vadásznak, nappal is gyakorta kóborol, territóriuma határait újra kijelölve. Naponta 35–40 km-t is megtesz, vizeletével, végbélmirigyének váladékával sokáig fennmaradó szagjeleket hagy maga után. Vadászata során a már kijárt ösvényeken settenkedik nesztelenül, lesve a préda felbukkanását. Vadat észlelve odalopakodik a közelébe, mindig figyelve, hogy a szél szembefújjon, így az elejteni kívánt áldozat nem érezheti meg a közelgő tigrist, majd pár hatalmas ugrás után megragadja azt. A veszélyes önvédelmi fegyverrel, aganccsal, szarvval rendelkező állatoknak a torkát ragadja meg, a vaddisznóra egyszerűen, macska módjára ráveti magát. Főleg nagyobb patás állatokat zsákmányol, de Szibériában ínséges időkben, vagy ha a rágcsálók nagyon elszaporodnak, egerészésre is adja néha a fejét. Kerüli az emberlakta vidékeket, de India sűrűn lakott folyópartjain emberevő példányok is kialakulhatnak. Ezek főleg beteg vagy idős tigrisek, amelyek felfedezik, hogy az embert könnyebb elejteni, mint a dzsungel vadjait. Az elejtett zsákmányt sosem kezdi ott helyben elfogyasztani, azt mindig elhurcolja valami védett bozótba. Egyszerre 35–40 kg húst is képes megenni. Ha jóllakott, a maradékot elrejti, fűvel, ágakkal befedi. Az így elrejtett zsákmányához később visszatér, még akkor is, ha az már oszlásnak indult. Kitűnően úszik, képes a víz alá is lebukni halászat közben. Ha melege van, szívesen hűsöl a vízben órákon át.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tigriseknek nincs kitüntetett szaporodási időszakuk, bár az északabbi területeken élők többnyire csak télen párzanak, így tavasszal jönnek világra az utódaik. A nőstényekmindössze 3-6 napig ivarzanak, ezt átlagosan 103 napos vemhesség követi, melynek végén általában 2-3 kölyök látja meg a napvilágot. Születéskor súlyuk 780-1600 gramm, szemük csak a második héten nyílik ki. A kölykök 3 hónapos korukig szopnak, szilárd táplálékot már a második hónaptól kezdve fogyasztanak, de csak másfél éves korukban válnak önállóvá. A nőstény egyedül neveli utódait, akik féléves koruktól követik anyjukat a vadászatok során is, azonban általában 2-3 éves koruk között hagyják el végleg a szülőterületüket. Az ivarérettségüket 3-4 éves korukban érik el. Várható élettartamuk a szabad természetben ritkán haladja meg a 10 évet, fogságban azonban 20 évnél is tovább élhetnek.     

Forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/Tigris     

afrikai elefánt

Előfordulása:

 

Az afrikai elefánt korábban a Szaharától délre egész Afrikában elterjedt volt, manapság elterjedése elsősorban a nemzeti parkokra és egyéb védett területekre korlátozódik.
Élőhelyük alapján két alfaját különböztetik meg. A Loxodonta africana africana erdős és füves szavannákon, félsivatagos területeken egyaránt előfordul, míg a kisebb termetű Loxodonta africana cyclotis alfaj Nyugat- és Közép-Afrika esőerdeiben él. Utóbbit, az erdei elefántot újabban különálló fajnak ismerik el.
Egyes források egy harmadik alfajt is megkülönböztetnek: ezek szerint a Loxodonta africana africana csak a Dél-Afrikában élő elefántokat foglalja magába, míg a kelet-afrikai populációt Loxodonta africana knochenhaueri néven említik.

Életmódja:

Az afrikai elefántok szociális igényű, magukat családban jól érző állatok. Olyan összhang van jelen egy-egy családon belül, hogy ha az egyik elefánt elpusztul, először megpróbálják "felébreszteni". Kétségbeesetten próbálkoznak. Mikor ez nem sikerül, elkezdik "mesterségesen etetni" fűvel és más növényekkel, majd ágakkal és levelekkel „eltemetik" és gyászolják halottaikat, valamint órákon keresztül virrasztanak az elhunyt állat mellett. Furcsaság talán, hogy egy családot csupán a tehenek ill. csemetéik alkotják, mely családnak vezetőül egy olyan tehenet ismernek el, akit a család minden tagjához rokoni szál fűz. A fiatal bikákat rögtön az ivaréretté válást követően kizárják a családból, így ők magányos életet élnek különféle csoportokba szegődve. Miután a fiatal bika felnőtt, kifejlett állattá fejlődik, egyedül él és vándorol a szavannákon, azonban ha egy családban a tehén épp megtermékenyítőképes állapotban van (üzekedik), rövid időre befogadják a családba a bikákat is. Az elefántcsordák ugyan képesek hatalmas távolságokat akár egyszerre is megtenni, vízközelből soha nem távolodnak el túl messzire, ugyanis higiénés és testhűtési okokból az ivás mellett fürdésre is felhasználják a környék kisebb tavacskáit, tavait. Fürdés után ormányuk segítségével poros földdel hintik be testüket, amely így az testre ragadva megvédi az elefántot a rovaroktól. Viszonylag sokáig, átlagosan 70 évig élnek. Haláluknak gyakran egész prózai oka van: kihull a foguk és nem tudják többé megrágni az ételt

.

Táplálkozása:

 Az afrikai elefántok kizárólag növényevők, ennek következtében redős felületű őrlőfogakkal rendelkeznek. Élőhely függvényében (fás, füves, fás-füves szavanna) fű, lomb, gyümölcs és kisebb ág is szolgálhat az állatok táplálékául. Az ágakat, gyümölcsöket ormányukkal tépik le , fogják kötegekbe, s így helyezik szájüregükbe a táplálékot. Amikor isznak, minden alkalommal 4-10 liter vizet szívnak fel és fecskendeznek a szájukba. Egy nap alatt 300 liter vizet fogyasztanak. Alig néhány foggal rendelkeznek(összesen a két agyarral együtt 6 db.), ezeket őrlésre használják. Ha egy elefánt elveszíti valamely fogát, akkor cserélődik: 10-13 évesen dobja el a tejfogait, utána még hatszor cserélődik le az őrlőfog készlet (kb 60, 70 éves koráig, ritka a 7. cserélődés) utána elpusztulhat, a fogak hiánya okán is. Ez általában minden elefántnál bekövetkezik kb. a 70. életév körül.^[2] Nagy testük ellátása miatt hatalmas az étvágyuk, s nagy mennyiségű táplálékot vesznek magukhoz naponta. Főként éjszaka, ill. a kora reggeli órákban, esténként fogyasztják élelmüket, olykor a csorda menetelése közben is táplálkoznak, az útjukban álló fűcsomókat ill. ágakat letépdesve.

Szaporodása:

Az afrikai elefántok elevenszülők, nemtől függetlenül születésüket követően kb. 14-15 évvel válnak ivaréretté. Az udvarláshoz tartozik, hogy a párzani kívánó tehén és bika ormányával egymáshoz dörgölődzik, simogatja egymást. A várható vemhességi idő 22 hónap (majdnem két év!), amelyet követően a tehén csupán egy elefántborjút fial. Az újszülött marmagassága kb. 85 cm, és már ekkor 110 kg-ot nyom.
Mivel az elefántok köztudottan társasági élőlények, jellemző rájuk az ivadékgondozás még az egyedfejlődés posztembrionális (a megszületés utáni) szakaszában is. Amikor az elefánttehén elleni készül, más tehenek azonnal körbeállják, falat alkotnak. Védik az anyát és az újszülöttet a ragadozóktól. Amikor az anya tisztára nyalta a borját, a többiek is segítenek neki lábra állítani. A borjú legalább két éven át szoptatásban részesül, s a következő utód megszületését követően is a családban marad (bika esetében egészen az ivaréretté válásig). Egy tehén átlagosan négyévente ellik egy-egy borjat, így gyakran több csemete is nyüzsög körülötte, egészen 8-10 éves korukig. Ha a borjat támadás éri, beindulnak az anyai reflexek és ösztönök, s az anya igen agresszíven viselkedik.


 Forrás:http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a9/African_Bush_Elephants.jpg




Forrás:http://elefant.legszebbkepek.com/kep/kepek/afrikai-elefant-csorda-legel-kep.html

 

jaguár

A jaguár (Panthera onca) a macskafélék egyik nagy számban élő faja. Elsősorban Amerika melegebb éghajlatú régióiban él. Közeli rokonságban áll az Óvilágban élő oroszlánnal, tigrissel és leopárddal, és ez az Amerikában élő legerősebb és legnagyobb macskaféle. A jaguárok nagyon hasonlítanak a leopárdokhoz, ám robusztusabbak és erősebbek is náluk. A legnagyobb különbség a jaguár és leopárd között, hogy a jaguárnak sokkal erőteljesebb a testfelépítése és nagyobb rózsaszerű foltok díszítik bundáját. A jaguár bundáján levő foltok nagyobbak és kevesebb van belőlük és gyakran vékony vonalak teszik sötétebbé, melyek a kisebb pettyeket övezik körül. A jaguár feje sokkal szögletesebb, és rövidebb, zömök végtagokkal rendelkezik. Ezen tulajdonságok miatt a jaguárt néha a macskák "bulldogjának" is hívják. [2] A jaguárok testhossza 162-183 cm között van, nem számítva a farokhosszot, mely körülbelül 76 cm. Marmagassága 67-76 cm és súlya 56 és 96 kg között van, de a tudósok feljegyeztek már 131 és 151 kilogrammos egyedeket is. A nőstények általában húsz százalékkal kisebbek, mint a hímek. [3] A Dél-Mexikóban és Közép-Amerikában élő jaguárok általában kisebbek, a hímek és nőstények 56, illetve 40 kg súlyúak. A jaguárnak van a macskafélék között a legerősebb és a ragadozók között a második legerősebb állkapcsa. [4] Méretéhez viszonyítva a jaguár által kifejtett harapás ereje nem hasonlítható össze más nagymacskáéval. Fogságban élő jaguároknál feljegyeztek már olyan esetet, hogy fogaik segítségével 6 milliméteres lyukat ütöttek egy tekegolyóba. "Elég erősek ahhoz, hogy egy 800 fontos bikát 25 lábra vonszoljanak állkapcsaik segítségével és porrá zúzzák a legkeményebb csontokat is." A jaguár elterjedési területe Dél- és Közép-Amerika esőerdeitől Mexikó mocsaras és sivatagos területeiig terjed, ám ritkábban a hegyekben is feltűnhetnek. A jaguárt, mivel széles körben elterjedt, a közeljövőben nem fenyegeti a kihalás veszélye. A faj egyedszáma néhány területen megcsappant, ez azonban főleg élőhelyük csökkenése miatt van, különösen az esőerdők és a füves területek kiirtása következtében. Közismerten jó úszók, azon kevés macskafélék egyikéhez tartoznak, melyek akár a tigris, kedvelik a vizet és mászó tudományuk is jó. Sokkal inkább szeretnek a folyók közelében, mocsarakban és sűrű esőerdőkben élni, melynek átláthatalan aljnövényzetében könnyedén becserkészhetik a zsákmányt. Élőhelyükön a legnagyobb ragadozóknak számítanak. A jaguárok esetenként az északi területeken is feltűnhetnek, például az Egyesült Államok délnyugati részein, főként Arizonában és Új-Mexikóban. A történelmi idők jaguárjai valójában északon is elterjedtek voltak, mint például Dél-Kaliforniában és nyugat Texasban is. Nemrég, 2004-ben vadőrök Arizonában kaptak lencsevégre és dokumentáltak jaguárokat az állam déli részein. Jelenleg nem tisztázott, de napjainkban észlelt jelentések alapján feltételezhetően állandó populáció alakult ki a délnyugaton vagy ezek a nagymacskák csupán kóborlásuk közben áthaladnak a határon Sonoránál, Mexikóban. Azonban az Egyesült Államokban a faj a veszélyeztetett fajok listáján szerepel, tehát védelem alatt áll és nem vadászható, vagyis, ha bárhol a délnyugaton a nyomukra bukkannak, a törvény szerint ez az állat nem zavarható meg. Északon, például Missouri környékén talált jaguár maradványok tanúskodnak arról, hogy ez a faj az Egyesült Államok déli részén is elterjedt volt. Ezek az ősjaguárok 20%-kal nagyobbra nőttek, mint modernkori társaik és sokkal vérszomjasabbak is lehettek. Egy Arizonában talált glyptodon koponyáján egy nagymacska szemfogai által ütött lyukakat fedeztek fel. Ez feltételezhetően a jaguár műve, mivel zsákmányát, ahelyett, hogy a nyakat ragadta volna meg, mint a többi nagymacska, a koponya harapásával ölte meg.

Forrás: http://www.kislexikon.hu/jaguar3.html

 

 

 

 

 Forrás:http://mek.niif.hu/03400/03408/html/img/brehm-04-060-1.jpg

 

 

 Forrás:http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/e/ef/Jaguar_sitting.jpg/200px-Jaguar_sitting.jpg

 

 Forrás:http://www.hdwpapers.com/baby_jaguar_wallpaper-wallpapers.html

 

fekete párduc

A fekete párduc melanózisos leopárd. Ezt a mutációt a fekete pigment (eumelanin) túltengése okozza a narancssárga pigment (feomelanin) ellenében. Ez merőben fekete bundát eredményez, habár a fekete párduc pettyei bizonyos részeken még kivehetők, mivel a pigmentek mennyisége eltérő a mintázatban és a fekete alapszínben.
Fekete párduc Magyarországon a Miskolci Állatkertben, a Kecskeméti Vadaskertben valamint a Szegedi Vadasparkban látható.



 
 Forrás:http://torta.hu/images/animal/Leopardbaby.jpg


 
 Forrás:http://cicak-macskak.lapunk.hu/tarhely/cicak-macskak/kepek/jaguar_fekete_kolyok.jpg





Forrás:http://www.nyirseghir.hu/pictures/hirek/image/nyirseghir-leopard-kolyok-01-300.jpg

leopárd

A leopárd vagy más néven a párduc (Panthera pardus), a Panthera nembe tartozó négy nagymacskafaj egyike, ide tartozik még az oroszlán, a tigris és a jaguár. A párducok a nagymacskáknak a legősibb fejlettségi fokú csoportját alkotják. A Jégkorszak idején és a Harmadkor végén, szinte egész Európában honosak voltak, egyedüli kivetelt képeznek az északkeleti vidékek. A pliocénkori pusztai őspárducot (Panthera leiodon Weithofe) tekintjük legrégebbi képviselőjüknek, amelyet a görögországi Pikermi vidékéről és a fejérmegyei Polgárdi klasszikus lelőhelyeiről ismerünk.

Pihenő leopárd

A leopárdot már Kis-Ázsiában és Egyiptomban is ismerték, majd a görög kultúra is megemlíti, ami természetes is, hiszen ez volt az élettere. A mykenei kultúrában is ismerték, az Ilias pedig leír egy párducvadászatot olyan élethűen, ami bizonysága annak, hogy Kis-Ázsiában megfigyelhették az állat viselkedését. A görögök közvetítésével került azután Bacchus szent állatának ismerete a rómaiakhoz, akik gyakran szerepeltették az állatviadalokon, egyes források szerint már Kr. e 186-ban is látható volt a párduc.

gepárd

A gepárd a leggyorsabb szárazföldi állat. Egy új kutatás szerint fantasztikus gyorsulási, fékezési és villámgyors irányváltoztatási képessége teszi félelmetes vadásszá. Fogságban tartott állatokkal csalik segítségével végzett mérések során feltárták, hogy egy teljes erőből futó gepárd sebessége meghaladhatja az óránkénti 100 kilométert. Összehasonlításképpen: az agarak ismert legnagyobb sebessége 65 km/h, a lovaké 68 km/h az embereké pedig 43,2 km/h (Usain Bolt jamaicai sprinter rekordja alapján). A kutatók most első ízben tanulmányozták a nagymacska mozgását a természetben, valós körülmények között. Ehhez öt botswanai gepárdra (három nőstényre és két hímre) rendkívül pontos műholdas helymeghatározóval, gyorsulásmérővel, giroszkóppal, mágneses tér mérésére alkalmas magnetométerrel ellátott nyakörvet erősítettek fel. Ezután 17 hónapon át figyelték a mozgásukat, és összesen 367 futást elemeztek. A rekordsebesség ugyan 93 km/h óra volt, de a kutatók azt vették észre, hogy az általában egy-két másodpercig tartó sprintek nagy többségénél 72 km/h alatt maradt a sebesség, az átlagsebesség pedig 50 km/h volt.Egy másik világrekord: a teljes gyorsulásban lévő gepárd izomteljesítménye a négyszerese az olimpiai bajnok Bolténak, aki 9,58 másodperc alatt futotta le a 100 métert. Az eddig legnagyobb sebesség, amelyet gepárd esetében már korábban mértek 104 km/h óra volt.


 
 Forrás:http://pctrs.network.hu/clubpicture/7/7/_/gepard_707616_75049.jpg

 
 Forrás:http://m.cdn.blog.hu/na/napiallatsagok/image/gep%C3%A1rdok%20%C3%A1s%20antilop.jpg


 
 Forrás:http://kepguru.hu/previews/15/15476.jpg

 Forrás:http://www.feketetigris.eoldal.hu/img/original/183/gepard-2.jpg

világítómedúza

Ez a medúzafaj arról kapta a nevét, hogy világít a sötétben, ha valami megremegteti. A világítómedúza többek között a földközi-tengerben honos, és általában rajokba verődve találkozhatunk vele.

Forrás:http://pctrs.network.hu/clubpicture/7/5/1/_/vilagito_meduza_2_751668_39470.jpg

Forrás:http://pixabay.com/p-113384/?no_redirect

CITROMCÁPA

A citromcápa mindössze a háta sárgás színében hasonlít a citromra. A többi a többi cápához hasonlóan a citromcápának is a hatodik érzéke, elektromos érzékelője van. Ezzel akár nagy távolságról is fel tudja deríteni a zsákmányát, mivel a mivel a vízben minden mozdulat elektromos impózust kelt.



Forrás: http://www.freewebs.com/goranth/lemonshark.jpg


 
 Forrás: http://elitedivers.hu/fotok/cikkek/omega_1.jpg

 
 Forrás: http://media.port-network.com/picture/instance_1/274010_1.jpg

Hosszúszárnyú bálna

A hosszúszárnyú bálnát púpos bálnának is nevezik, mert merüléskor púpszerűen  meggörbíti a hátát. Ilyenkor farokúszóját- amely a halakéval ellentétben vízszintesen áll-  általában kiemelkedik a vízből. A tengeri emlősök számára a farkúszó igen fontos, mert ezzel tudnak gyorsan a felszínre jutni, hogy levegőt vegyenek, utána ugyanolyan gyorsan a felszínre jutni.











Forrás:http://www.nyugatijelen.com/pictures/37659.jpg

Forrás:http://www.origo.hu/i/0909/20090916hosszusza2.jpg

Szörnyű amit ezekkel a bálnákkal művelnek ugyanis kihalásszák őket és vagy eladják vagy megeszik a húsukat.

VÉDJÜK A BÁLNÁKAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Foltos delfin

Sziasztok!

A delfinek rajokba csoportosulva élnek a tengerben. Az újszülött foltos delfin még teljesen szürke, de miközben növekszik úgy jönnek elő a sötét foltok.A kifejlett delfinek 2,5 méter hosszúra és 140 kilógramm tömegűre is megnőhet.

Forrás:http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/del_fin/uploads/Dolphin-m.jpg









 Forrás:ww.greenzoner.com/blog/wp-content/uploads/2012/06/Dolphin_Ball.jpg

 Forrás:http://www.galeria_gyonyoru_vadallatok.abbcenter.com/weboldal/galeria_gyonyoru_vadallatok/gallery/skot.jpg
 Forrás:http://up.graaam.com/uploads/images/graaam-d78ac5acbf.jpg

 Forrás:http://www.hirado.hu/Hirek/2011/09/~/media/News/Hirado/Hirek/2011/09/02/12/del.jpg.ashx

Karcsú csikóhal

Sziasztok!

A csikóhalak fokozottan veszélyeztetett állatok, amelyek egy életre választanak maguknak párt.

Az ikrákat a hímek hordozzák a hasukon lévő tasakban, egészen addig, amíg az apró ivadékok ki nem kelnek.

Forrás: http://www.aprotuti.hu/feltoltott_fajlok/_hirek/2009_04_20/cimkep_01_1333762047.jpg

  Forrás:http://zaol.hu/data/cikk/143/8005/cikk_1438005/0.jpg

Forrás:http://users2.ml.mindenkilapja.hu/users/9797oceantitka/uploads/teng6_31.jpg

farkas

  Sziasztok! Most fel szeretnék tölteni egy pár darab képet az én kedvenc állatomról a farkasról. Ti is nyugodtan írjátok le nekem melyik a kedvenc állatotok és küldök. Remélem tetszeni fognak a képek.

                                         


                                     


                                       

              
     
                                                  





                             


Források: http://www.metakereso.com/img?q=cuki+farkas+k%C3%A9pek