Mádi Dorina blogja: afrikai elefánt

Előfordulása:

Az afrikai elefánt korábban a Szaharától délre egész Afrikában elterjedt volt, manapság elterjedése elsősorban a nemzeti parkokra és egyéb védett területekre korlátozódik.
Élőhelyük alapján két alfaját különböztetik meg. A Loxodonta africana africana erdős és füves szavannákon, félsivatagos területeken egyaránt előfordul, míg a kisebb termetű Loxodonta africana cyclotis alfaj Nyugat- és Közép-Afrika esőerdeiben él. Utóbbit, az erdei elefántot újabban különálló fajnak ismerik el.
Egyes források egy harmadik alfajt is megkülönböztetnek: ezek szerint a Loxodonta africana africana csak a Dél-Afrikában élő elefántokat foglalja magába, míg a kelet-afrikai populációt Loxodonta africana knochenhaueri néven említik.

Életmódja:

Az afrikai elefántok szociális igényű, magukat családban jól érző állatok. Olyan összhang van jelen egy-egy családon belül, hogy ha az egyik elefánt elpusztul, először megpróbálják "felébreszteni". Kétségbeesetten próbálkoznak. Mikor ez nem sikerül, elkezdik "mesterségesen etetni" fűvel és más növényekkel, majd ágakkal és levelekkel „eltemetik" és gyászolják halottaikat, valamint órákon keresztül virrasztanak az elhunyt állat mellett. Furcsaság talán, hogy egy családot csupán a tehenek ill. csemetéik alkotják, mely családnak vezetőül egy olyan tehenet ismernek el, akit a család minden tagjához rokoni szál fűz. A fiatal bikákat rögtön az ivaréretté válást követően kizárják a családból, így ők magányos életet élnek különféle csoportokba szegődve. Miután a fiatal bika felnőtt, kifejlett állattá fejlődik, egyedül él és vándorol a szavannákon, azonban ha egy családban a tehén épp megtermékenyítőképes állapotban van (üzekedik), rövid időre befogadják a családba a bikákat is. Az elefántcsordák ugyan képesek hatalmas távolságokat akár egyszerre is megtenni, vízközelből soha nem távolodnak el túl messzire, ugyanis higiénés és testhűtési okokból az ivás mellett fürdésre is felhasználják a környék kisebb tavacskáit, tavait. Fürdés után ormányuk segítségével poros földdel hintik be testüket, amely így az testre ragadva megvédi az elefántot a rovaroktól. Viszonylag sokáig, átlagosan 70 évig élnek. Haláluknak gyakran egész prózai oka van: kihull a foguk és nem tudják többé megrágni az ételt

.

Táplálkozása:

Az afrikai elefántok kizárólag növényevők, ennek következtében redős felületű őrlőfogakkal rendelkeznek. Élőhely függvényében (fás, füves, fás-füves szavanna) fű, lomb, gyümölcs és kisebb ág is szolgálhat az állatok táplálékául. Az ágakat, gyümölcsöket ormányukkal tépik le , fogják kötegekbe, s így helyezik szájüregükbe a táplálékot. Amikor isznak, minden alkalommal 4-10 liter vizet szívnak fel és fecskendeznek a szájukba. Egy nap alatt 300 liter vizet fogyasztanak. Alig néhány foggal rendelkeznek(összesen a két agyarral együtt 6 db.), ezeket őrlésre használják. Ha egy elefánt elveszíti valamely fogát, akkor cserélődik: 10-13 évesen dobja el a tejfogait, utána még hatszor cserélődik le az őrlőfog készlet (kb 60, 70 éves koráig, ritka a 7. cserélődés) utána elpusztulhat, a fogak hiánya okán is. Ez általában minden elefántnál bekövetkezik kb. a 70. életév körül.^[2] Nagy testük ellátása miatt hatalmas az étvágyuk, s nagy mennyiségű táplálékot vesznek magukhoz naponta. Főként éjszaka, ill. a kora reggeli órákban, esténként fogyasztják élelmüket, olykor a csorda menetelése közben is táplálkoznak, az útjukban álló fűcsomókat ill. ágakat letépdesve.

Szaporodása:

Az afrikai elefántok elevenszülők, nemtől függetlenül születésüket követően kb. 14-15 évvel válnak ivaréretté. Az udvarláshoz tartozik, hogy a párzani kívánó tehén és bika ormányával egymáshoz dörgölődzik, simogatja egymást. A várható vemhességi idő 22 hónap (majdnem két év!), amelyet követően a tehén csupán egy elefántborjút fial. Az újszülött marmagassága kb. 85 cm, és már ekkor 110 kg-ot nyom.
Mivel az elefántok köztudottan társasági élőlények, jellemző rájuk az ivadékgondozás még az egyedfejlődés posztembrionális (a megszületés utáni) szakaszában is. Amikor az elefánttehén elleni készül, más tehenek azonnal körbeállják, falat alkotnak. Védik az anyát és az újszülöttet a ragadozóktól. Amikor az anya tisztára nyalta a borját, a többiek is segítenek neki lábra állítani. A borjú legalább két éven át szoptatásban részesül, s a következő utód megszületését követően is a családban marad (bika esetében egészen az ivaréretté válásig). Egy tehén átlagosan négyévente ellik egy-egy borjat, így gyakran több csemete is nyüzsög körülötte, egészen 8-10 éves korukig. Ha a borjat támadás éri, beindulnak az anyai reflexek és ösztönök, s az anya igen agresszíven viselkedik.